2014. november 28., péntek

Advent

Elkezdődött az Adventi időszak és én még semmit nem készítettem elő,nem vettem meg mindent teljes csúszásban voltam tegnapig!! :-) Tegnap elhatároztam,hogy megeveszek mindent ami még hiányzik és elkészítem a gyerekek Adventi kalendáiumát.Be is szereztem mind hozzávalót és egy délelőtt meg egy kicsi el is készültem velük. :-) Nagy feneket nem kerítettem neki,egyzserű megoldást választottam,ami hipp-hopp megvan,mert ugye idén 2 kalendáiumot is készítenem kellett.Vagyis nem terveztem,hogy kettőbe is belefogok,de mivel nem találtam sehol a tavalyi kis cuki vászon tasakokat amiket varrtam,így kénytelen voltam újba fogni.Nem tudom,hová tehettem őket,majd a pakolás során tuti előkerülnek! Atisnak fehér borítékokból hajatogatott házikók készültek,Lénának csak sima papírzacskók,amiket nem díszítettem,csak a csillagos csipeszek dobják fel.Ez az egyszerűége tetszik.Az övét nem is akasztottam sehová fel mert félő,hogy talál módot,alkalmat,hogy leszakítsa őket,így csak kosárkába tettem,mert ha azt látom,hogy nagyon kíváncsiskodik akkor csak magasabb helyre rakom,ahol nem éri el. De eddig nem mutatta jelét,hogy ő nagyon szeretne belekukucskálni azokba a tasakokba :-) a borítékokat díszítettem,mintalyukasztóval,csomagolópapírból kivágott csillogó hópelyhekkel,dekortapaszokkal,egy -kettőre még rajzoltam is. És hogy mik kerültek ezekbe  a zacskókba,borítékokba? Lénának,több édesség (egy-egy szem szaloncukor),matrica-amit imád,lufi,hajcsat,sznező,zsírkréta,nyomdák,karkötő és egy pakli kártya.Atisomnak kevés édesség,(nála már nem ezek a fontosak),sok-sok kis cetli amire mindeféle szupi ötletet írtam(pl:Ma délután szerepet cserélünk.,Ma közösen sütünk karácsonyi muffint) ,nagyon szereti ezeket a cetliket amiket tavaly vezettem be,mert nagyon jó ötletnek találom.Aztán ő is kapott nyomdákat,ezek majd jól jönnek ha saját készítésű csomagolópapírt készítünk.Neki is van színező,zsírkréta,lufi,kicsi szájharmónika és kártya. Hétfőn kezdődhet a fosztogatás!!! Kellemes készülődést kívánok nektek!!








2014. november 25., kedd

Hamarosan itt a Télapó

...már csak 10 nap ha jól számolom :-)
Elég sokat horoglok mostanában,főleg mert jön a Télapó és lassan (nekem nagyon gyorsan) itt a Karácsony is! Most főleg horgolt játékokat kérnek tőlem.amiknek örülök,mert nem csak sapkák kerülnek k a kezem alól,hanem édes,cuki állatkák vagy babák.Készült egy pár játék már a Télapó puttonyába,amik remélem nagy-nagy örömet fognak okozni a gyerkőcöknek.Amit most mutatok nagyon frissek hétfőn fejeztem be őket és imádni valóak!! :-) Meg kell hogy mondjam,hogy nagyon nehezemre esik tovább adni őket,mert egytől-egyik a szívemhez nőttek,de tudom,hogy jó kezekben lesznek :-)





2014. október 17., péntek

Őszi díszek

Annyira vágytam már a ház díszítésére,de csak ezen a héten jutott időm rá.Egészen egyszerű dekorációt képzeltem el és sikerült is megvalósítanom. :-) Az ajtóra  a tavalyi koszorúm került Itt megnézhetitek.Idén siekrült gesztenyét és csipkebogyót is nagyobb mennyiségben gyűjtenünk,amikből szívecskék lettek,mégpedig úgy,hogy drótra fűztem őket és szív alakot formáztam belőlük,egy kis csipkeszalagos masni és és már lehet is ki akasztani bárhová!Nálam a csipkebogyók az ablakba,míg a gesztenye szív a nappali dísze lett.Imádom őket!Egyszerűek és nagyon mutatósak. :-) Aztán préselt leveleket fóliáztam be majd körbevágtam őket,kilyukasztottam és a csillárra kötögettem őket,őszi levélhullást imitálnak :-) Őszi képet és tököket is készítettem,egyszerűen nyomtattam egy tetszőleges őszi szöveget(képet) És bekereteztem,a tökök pedig maradék anyagdarabokból születtek meg.Sok féle elkészítési módját lehet találni az interneten.

Utoljára egy zászlófüzér készült.Régi könyvlapokból zászlóformákat vágtam ki,ezekre ragsztottam préselt levelet,majd egy kis madzag masniva-gyöngyel díszítettem. 
Apró dísztökök is kerültek a nappali különböző pontjaira,ami még színesebbé tette a dekorációt :-)Ilyen a mi őszi nappalink  :-)









2014. augusztus 29., péntek

Hamarosan

..új horgolós könyv jelenik meg!!!!Már alig várom,hogy lapozgassam!!! :-D
ITT


2014. augusztus 27., szerda

Már kopogtat az ősz

....legalábbis erre felé már 2 napja nagyon őszies az idő,de azért bizakodom,hogy lesz még egy kicsit nyár.De mivel tegnap borongós,szomorkás idő volt,befejeztem Lénám első őszi sapiját a rég elkészült poncsójához.Sőt le is tudtam fotózni,mert a kisasszony hajlandó volt nekem modellt állni.Egy kis bogyó és Babóca nézésért mindent :-) Így teljes egészében össze is állt a szettje,nem lettek őszi színei de nem is akartam,így ő lesz az ősz nyár Tündérje! :-) Kezdhetem a következő összeállítást :-D








2014. augusztus 20., szerda

Kendő készült

....az őszre,egy kedves barátnőm kért meg,hogy készítsek neki egyet a hűvösebb időkre! :-) És mint mindig most sem tudtam nemet mondani!!!!! :-)
Fonal:Ez 2 gombolyagnyi
Tű:3-as
Minta:Itt találjátok




2014. augusztus 14., csütörtök

Munka közben

is szeretek fotózni,nagyon szeretem ezeket a fonalas,fél kész munkás,részlet mutatós fotókat.Sőt sokkal jobban lázba hoz egy-egy ilyen fotó,ha nézelődök különböző oldalkon,blogokon mint egy kész műről készült kép! :-) Mots íme pár kép az én folyamatban lévő munkáimról :-)







2014. augusztus 10., vasárnap

Ékszerek

..no nem aranyból és ezüstből készülnek nélam,hane textilből és fonalakból.Lassan egy hónapja "szerettem" bele ezekbe a roppant egyszerű,ugyan akkor nagyon tetszetős kiegészítőkbe.Első sorban felnőttek,de gyerekek is hordhatják őket.Minden nap mást-mást akár hiszen sok-sok színben megtalálhatóak és variálhatóak.Horgolás terén is nagyon sok szépség készíthető .Az előző posztomban lehet is látni :-) Most egy kedves ismerősömnek készítettem egy horgolt medált,amin egy bagoly látható :-) Most csak egy párat mutatok :-)










2014. augusztus 5., kedd

Egy kis romantika

Ékszert támadt kedvem horgolni.Egy nyaklánc mintát már régen készülök elkészíteni,de csak most szántam rá magam.Nagyon szép és olyan romantikus hangulatot áraszt az egész ékszer a karkötővel együtt,habár nem ugyan olyan színűek amit most így utólag bánok is,de sebaj,a nyaklánchoz készítek hamarosan egy karkötőt is. :-) A minta nem csak nyakláncként tudom elképzelni hanem egy egyszerű top nyakrészénk díszítéseként :-)