2012. szeptember 28., péntek

Süni uzsi



A facebookon elég sokan megosztották ezt az aranyos sünikét,ami nekem is tetszett és az egyik délután el is készítettem Atisnak uzsonna időbe.

4 hónapos törpilla :-))


Egy újabb hónap telt el és a mi kis csajszink megint egy hónappal öregebb lett!!:-))

evés:Még mindig kizárólag csak is anyatej,napjába többször.Már vettem egy-két üveg bébiételt (4 hónapos kortól),hogyha úgy látom már,hogy érett a hozzátápláláshoz,akkor megkínálom egy-két kanálnyi péppel.De nem akarom siettetni, 6 hónapos koránál előbb nem akarok neki semmit adni.
Alvás:Alvás téren úgy érzem egyre rosszabb kezd lenni,vonatkozik ez a nappali és az éjszakai alvásra egyaránt.Eddig szépen elaludt szopcsi közben az ágyunkon és itt aludt 1-2 órát,de most már nem alszik el szopcsi közben,csak elszundít,hiába fekszem itt akár 1 órát is vele,ha felkelek mellőle,egyből nagyra nyissa a szemét.Na ilyenkor jön a pihenőszék,rezgő-ringató funkcióba,egy kis susogás és 5 perc múlva alszik.
Ez általában 3 -szor egy nap.DE kivételes esetek vannak amikor magától álomba szenderül az ágyon vagy a játszószőnyegén.(nagy ritka).Az éjszakai alvásunk csak abban változott,hogy többször fel kel a drágám enni,2 kelés helyett akár 4-szer is.Elég gyorsan vissza is alszik,így annyira nem befolyásolja az éjszakai alvásunkat.
Fejlődés:a súlyunk 3 hónapos mérésnél volt(ami a védőoltások miatt elcsúszott 27.-e helyett 15 lett a hóforduló,átcsúsztunk így a következő hónapra) 6300g,így most majd megint 15.-e körül megyünk védőoltásra a súlya kb.olyan 6800 körül mozoghat.Beadattuk a rota-vírus elleni védőoltást neki.Tudom,hogy lehet el sem kapja és felesleges sokak szerint,de sajnos Atisom elkapta 7 hónaposan és nem szeretném őt is olyan betegnek látni,mint amilyen ő volt.Szörnyű volt.Széklete 4-5 naponta van,kenőcsös állagú.
kezeit összekulcsolja és jól eljátszadozik velük.Elfordul a hátáról a hasára,de ezt csak jobb oldalra gyakorolja szívesen.Hason még nem nyújtott kézzel nyomja ki magát,de így is szépen tartja a fejét és örömmel nézegeti a körülötte lévő dolgokat.Nem szeret a földön lenni,csak magasabb helyeken.:-)
A csörgőt ha nyújtom elveszi és mind a két kezével fogja és a szájába tuszkolja.Nem vettem még észre,hogy fogzana,annyira nem csorog a nyála,szerintem nem ezért vesz be mindent a szájába,csak "ízlelget".
A sírásai között már egyértelműen különbséget lehet tenni.Van nyűgös.éhes-szomjas,vegyél fel,játsz velem,dühös,unatkozom,álmos vagyok sírása.
Imádja a pulcsiját morzsolgatni háton fekve és azt felhúzni a szájáig,nyálkendő funkcióba helyezi.
Szeretne már kúszni,hason fekve felemeli a popóját és menne előre,de ez csak a kezein múlik,ő hevesen tolja magát a lábaival,de nem sikerül jól a művelet,hamar felidegesíti magát.:-) A zoknit előszeretettel túrja le a lábáról.
A babahaja még nem hullott ki elég nagy séróval rendelkezünk,de ez Atisommal is így volt.
Imádja,ha fel emelgetem a fejem felé,ilyenkor nagy kacagásba tör ki.
Iszonyatosan csiklandós,és én imádom is csikizni,belefújni a nyakába,vagy a lábhajlatába vagy a pocakját elhalmozni nagy cuppanós puszikkal.....ő ezt sok-sok kacajjal és mosollyal nyugtázza.Imádom,de nagyon!!!<3


Szereti:-ha fürdik,ilyenkor heves lábcsapkodással jelzi az örömét
           -ha puszilgatom és csikizem
           -ha beszélgetünk
           -ha szorosan magamhoz ölelem
           -ha kézben van
            -ha dalokat hallgatunk és én énekelek közben
         

Nem szereti:-ha magára hagyom és nem lát nem hall
                 


2012. augusztus 29., szerda

A nyár nagy történése

Hogy mi is az??Ez bizony nagy történés a mi és persze még nagyobb a fiacskánk életében.A mi nagy fiúnk megtanult biciklizni.Persze már 2 keréken hajtja a bicajt,amire nem sok esélyt láttam ebben az évben.Tervbe volt,hogy valahogy,valamilyen úton-módon megtanítjuk.de mindig nehezen álltunk oda mellé,hogy elkezdjük.
Így utólag nem is értem miért,(de tudom :-D),hisz alig 1 hét leforgása alatt szinte tökéletesen megy vele.Van még mit csiszolni a technikáján,de már az utcára is kimerészkedtünk.:-)A félelmemet arra alapoztam,hogy borzasztónak tartottam az egyensúlyérzékét,biztosra vettem,hogy a mi fiacskánknak nincs egyensúlyérzéke és dőlni fog jobbra-balra és óriásikat fog esni.Tévedtem,van és egyszer sem esett el!!:D És persze ott volt a figyelmetlensége is,sosem oda figyel ahová kellene.....kritikus!!:D Végsőként pedig a kitartása,na ha valami nem úgy megy ahogy azt ő elképzelte,erős hisztizés és biciklicsapkodás lett volna a vége a tanulásnak.De láss csodát ezt mind megúsztuk és egy roppant lelkes,biciklizni akaró gyermek állt előttünk,aki nem hisztizett,nem csapkodta a biciklijét,nem volt türelmetlen és még sorolhatnám.Egyszóval örült,hogy 90%-ban az apukája megtanította biciklizni és élvezte a dicséreteket amikkel megjutalmaztuk!!Le a kalappal előtte,4 évesen ilyen gyorsan megtanulni biciklizni,nagyon ügyes!!:)
Elárulom,erősen közre játszott az is,hogy halkan megsúgtam neki,ha gyorsan megtanul bicajozni,kap egy nagy,új pókemberes bicajt!Látni kellett volna a kis arcát,hogy megörült!!:D

2012. augusztus 28., kedd

3 hónapos Tündérbogár :-)




Igaz,tegnap töltöttük be a 3. hónapunkat,de csak most jutott egy kis időm ide ülni.

Evés: Táplálkozása még mindig kizárólag anyatej,amiből még úgy hiszem van bőven,hisz folyamatosan szépen hízik,már 6 kg felett járunk.Esténként egyszer kel fel enni,aztán majd csak hajnali 6 körül.Vizet próbáltam vele itatni a nagy melegekbe,de elutasította.
Alvás:alvását jónak mondanám éjszaka.:-D Nappal egy kicsit húzósabb,nem alszik rendszeresen,vagyis volt egy beállt rendszer délelőtt egy nagy alvás délután több kicsi,de ezt most elhagyta a nagy melegbe,mert pont egybeesett a nagy 3.hónapos fejlődési szakaszával és alig aludt valamit 4 napig,de csak nappal,az éjszakai alvásunk nem változott,pedig megijedtem,hogy nem fog akkor sem aludni!!!Pár napja azt hittem vissza állt a rendszer,de tévedtem változó hogyan alszik.Elaludni nem  tud magától,cicin alszik el és mellé susogással,vagy a pihenőszékében a rezgő módon és ringatással.a babakocsiba is csak akkor alszik ha döcög,mozog,amint megáll rögtön felkel!!!:-))
Az elaltatással van a legnagyobb gondom,de majd csak elalszik egyszer magától is!!!
Fürdetés még mindig 8 körül van aztán fekvés,szopcsi kb.1 óra kell neki mire álomba szenderedik.

Fejlődés: Nagyon sokat változott ebben a hónapban is.Sokkal érdeklődőbb lett.szépen tartja függőleges helyzetbe a fejét így amikor felvesszük és kifelé fordítjuk,nagyon szépen tartja a fejét és így bármeddig képes elnézegetni,bent a házban is,de leginkább a kerteben.Imádja,ha így hordozzuk.hisz így kinyílik neki a világ és mindig új dolgokat láthat.A múlt héten már a hátáról az oldalára fordult és elkezdte a kezével a lábait és a ruháját markolászni.Felfedezte az arcát is a kezeivel és a jobb öklét folyamatosan próbálja a  szájába tömni,amit kisebb-nagyobb sikerrel meg is tud tenni.Nem éri be egy ujj szopogatással,neki az egész ökle kell!!:-D
Cumink ugyebár nincs,nem fogadta jó néven,hogy a szájába tologatom,így volt ez a bátyjával is.
Koszmó és szájpenész eddig elkerült minket,remélem már nem is fognak megjelenni.
Védőoltását aug.15-én kapta meg,most szeretném beadatni neki a Rota vírus elleni védőoltást is,de azt majd csak a hónap közepe fele intézem,mert nem akarom nagyon terhelni a kis szervezetét.
59 cm hosszúak vagyunk!:)
Beszélgetés terén nagyon tud a csaj,imádja ha beszélgetünk,szinte folyékonyan beszél,halandzsát!!!!:D
6 hetes vizsgálatok rendben voltak,csak a csípőjét találták egy kicsit fejletlennek.Rugibugyit kellett hordanunk egy hónapig aztán kontroll volt,aminek az eredménye tökéletes lett!!!Nagyon örültem neki,habár tudtam én,hogy semmi komoly baja nincs a kis csípőjének,de azért megijesztett az a fránya doki.elég nem szimpatikus volt az ember,kapkodva is vizsgálta meg Lénát,ráadásul csak uh-al fizikailag meg sem nézte.Egy kicsit be is pipultam rá,de szerencsére nem ő volt a kontroll vizsgálaton,ez a doki nagyon alapos volt,szépen megnézte az uh-on-lassan,többször is megnézte aztán fizikailag is megvizsgálta és teljesen rendbe találta!! Jajj,míg el nem felejtem,tegnap megtörtént a csörgő utáni nyúlás is,szerette volna elvenni tőlem,de még elég kis bizonytalan a mozgása.


Szereti:-a fürdést
           -a susogást(éneklés helyett):-)
           -ha tornáztatom
          -ha beszélgetünk
          -ha karon ül és nézegethet
           -ha ringatjuk
           -ha a bátyját nézheti játék közben
           -ha tapsolok neki

Ne szereti:-ha törölközni kell
                 -ha sokáig magára hagyjuk
                 - ha betakarom
                -ha hasra fektetem(még mindig)
Én imádom benne,hogy mindig mosolyog rám,ahogy a szemembe néz szopcsi közben,ahogy bújik,ahogy gagyog,ahogy grimaszokat vág,imádom a húsos kis testét puszilgatni,imádom a babaillatát,amit egész nap tudok érezni,imádok vele lenni....egyszóval imádom az egész kis lényét,ahogy van.

2012. július 27., péntek

2 hónapos kicsi Léna

Elérkeztünk a 2.hónap végére.Úgy el szaladt  ez a két hónap,hogy észere sem vettük. :-) Persze nem baj,mert én alig várom,hogy hónapról-hónapra megörvendeztessen minket mindig valami új dologgal.Olyan sokat változott már most is,olyan tündéri.
Röviden a 2. hónapról,ha már az 1. elmaradt!:(
Evés:Lénám a táplálékát tejcsi formájában veszi magához,egy nap többször is.A súlyunk 5300 körül mozog az itthoni mérleg szerint,de a védőnőknél az első hónapban is többet mutatott egy 200 g-al,így lehet vagyunk 5500-ak is.Majd meg látjuk 15.-én mit mutat a mérleg.
Alvás:Általában szopcsi után már álomba is szenderül,olyan 2 óra hosszára,de ezt csak a hónap felétől.Most kezd beállni a a napi rendszer,de ez függ,attól,hogy milyen idő van,őt ez hogy viseli meg,fáj e a poci vagy valami más....és így tovább,de általában elalszik,persze nem kiságyban,hanem a nagy ágyon.Alvását megszakítja néha egy kis sírás,dünnyögés,de ezek után vissza tud aludni.Az éjszakai alvása elég jó,8-kor fürdés,aztán szopcsi és 9-fél 10-re el is szundít,aztán eleinte fél 1 körül kelt,de aztán mostanában 2 óráig tudunk egyfolytában aludni,ami azt mondhatom elég jó.Utána már 2 óránként kel enni,majd 7-kor van ébredés.Együtt alszunk,kint a nappaliban a kanapén.....nekünk ez jutott!!:-))
Fejlődése:A hónap első felében nem vettem észre sok változást,de aztán csak egyik napról a másokra lett egy édesen gőgicsélő,mosolygó babánk,akivel azóta sem tudunk betelni.Nagyon sokat mosolyog,és a pihenőszékében töltött percek alatt a játékaihoz gügyög,meg kell ilyenkor zabálni.Sokat rúgkapál és a tenyerét is sűrűn nyitva tartja,elhagyva a szoros ökölbe szorítást.Egyre több mindent figyel,nagyon szereti a pihenőszékén átívelő játékhíd fekete-fehér mintázatát.és a babakocsi belső piros színét.Utóbbit meg is mosolyogja.Édes. :-) Tegnap már a kezébe adtunk egy csörgőt és meg is fogta.
Hason fekve pár másodpercre megemeli a fejét.
Szereti:ha kézben van,azt is csak akkor ha valamilyen függőleges helyzetben
                    ha beszélgetünk vele,nagyon figyeli és sokat mosolyog
                    ha döcög a babakocsi vagy rázzuk a fenekét vagy a pihenőszékét hintáztassuk,mindegy csak mozgásban legyen ha nyűgös,fáradt vagy aludna
                    ha fürdetem


Nem szereti:ha hasra fektetem
                   ha törölközni kell,borzasztóan ordít
                   ha a járókába teszem
                   ha vágom a körmét


Lassan 3 hete,hogy fülbevalót kapott,amit nagyon nagy lányosan tűrt,belövésnél sírt egy percig aztán mintha semmi sem történt volna.Nagyon büszke voltam rá!:-)

2012. július 19., csütörtök

Méhecskés

Ezt az aranyos kis alkotást a Kifőztük magazin Júliusi számában pillantottam meg,amit úgy gondoltam el is készítünk Atisommal,ha már 2 hetet itthon tölt(szünet van az oviban).Egyik délután neki is láttunk és röpke 1 óra alatt el is készült.A méhecskéket én gyártottam,a kast pedig Manókám festette le.Azóta pedig a sziklakert dísze! :-) a méhecskék testét dekorgumiból vágtam ki,a szárnyai is lehetnek fehér dekorgumiból,de nekem nem volt itthon így fehér zseníliadrótból hajlítottam meg és ragasztottam a testre,a csápjai is szintén zseníliadrótból készült csak fekete,a csíkokat alkoholos filccel rajzoltam rá.A kas egy kisebb cserép,sárga akril festékkel lefestve,körbe vastag spárgát ragasztottunk,a repülő méhecskét egy vastagabb drótra ragasztottam és a spárgába tűztem.A kas bejárata pedig fekete dekorgumiból vágtam ki.


2012. május 7., hétfő

Mamának anyáknapjára

Egy ilyen szépséget készítettünk mamának Anyák napja alkalmából.
Innen

Sárkány eregetés

Mivel mostanában nem sok időm van a blogomra,most is csak egy gyors kis bejegyzést teszek,hogy azért itt vagyok,csak nem nagy intenzitással.
ITT találtam egy nagyon aranyos házi készítésű sárkányt amivel a tegnapi nap örvendeztettem meg Atist,mert elég nagy szél volt és hogy még élvezetesebbé tegyem neki a kint létet,gondoltam elkészíthetjük közösen.Mit is mondjak,imádta és az egész délelőttöt sárkány eregetéssel töltötte!!:)
 A sárkányát szivárvánnyal díszítette,hiszen nagy szerelme lett a szivárvány,alig várja,hogy esős időben megpillanthassunk egyet az égen.





2012. március 9., péntek

Tavaszi ajtódíszem..

Szerettem volna valami tavaszi ajtódíszt,amitől jobb kedve lesz az embereknek ha hozzánk érkeznek és ezt pillantják meg elsőnek.Nálunk már tavaszodik és egyre több minden adja vissza ezt a házban is..gondolok itt a virágzó virágokra,nárcisz,jácint és a színes dolgokra amiket alkotunk és jobbá teszi a kedvünket.:)Így az ajtó sem maradhatott ki a virágba borulástól.Megálmodtam és íme az eredménye.
Ezt a vessző koszorút,textil virágokkal díszítettem és egy madárkát is varrtam,őt is a koszorúra ragasztottam!!:)Lehet egy kicsit színes lett,de sebaj annál vidámabb!:)
Textil virág készítéséhez egy pár ötlet itt,itt és itt